|
Európai Unió Ifjúsági Zenekarának története
Az EUYO [Európai Unió Ifjúsági Zenekara] Lionel és Joy Bryer ötletéből fakadt, akik Nagy-Britannia Nemzetközi
Ifjúsági Alapítványának elnöki és főtitkári tisztségét töltik be. A zenekar megteremtésére irányuló javaslatot első
ízben Elles bárónő, az Európai Parlament konzervatív képviselője terjesztette be az Európai Parlament Kulturális és
Ifjúsági Bizottságához 1974-ben. Miután minden érintett fél nagy erőfeszítéseket tett, ennek eredményeként Fisher
of Rednal bárónő (munkáspárti) jelentése alapján a Mrs. Kellett-Bowman (konzervatív) nevével fémjelzett határozatot
az Európai Parlament plenáris ülése 1976. március 8-án túlnyomó többséggel elfogadta. Az Európai Bizottság 1976.
április 22-én hivatalosan megerősítette a zenekar támogatását. A zenekar létrehozásának fő célja az volt, hogy a
zenén keresztül bizonyítsák az európai ifjúság együttműködését és egységét, ezáltal példát adva az európai ideál
szimbólumaként: nemzetek egyesített közössége, amely közösen munkálkodik a békéért, összhangért, társadalmi
igazságosságért és emberi méltóságért. Az 1978. évi bemutatkozó turnét Claudio Abbado alapító zenei igazgató
vezette, aki értékes idejének jelentős részét az ifjú muzsikusok vezetésének és turnéjának szentelte, másik
vezetője pedig Sir Edward Heath KG, MBE, parlamenti képviselő volt, aki a zenekar első elnökeként működött. Az EUYO
jelenlegi zenei igazgatója Vladimir Ashkenazy.
A zenekarral világhírű vendégkarmesterek dolgoztak, például Vladimir Ashkenazy, Daniel Barenboim, Leonard
Bernstein, James Conlon, Carlo Maria Guilini, Bernard Haitink KBE, Herbert von Karajan, Zubin Mehta, Msztyiszlav
Rosztropovics, Gennadi Rozhdestvensky, Kurt Sanderling és Sir Georg Solti KBE. A szólisták közé tartozott Martha
Argerich, Emanuel Ax, Teresa Berganza, Kyung Wha Chung, Barbara Hendricks, Nigel Kennedy, Christa Ludwig, Radu
Lupu, Karita Mattila, Lord Yehudi Menuhin, Viktoria Mullova, Anne-Sophie Mutter, Jessye Norman, Murray Perahia,
Maurizio Pollini, Margaret Price és Ravi Shankar.
br>
Az EUYO fellépett minden európai nagyváros koncerttermében és fesztiváljain. A jóindulat nagyköveteként a zenekar
jelentős külföldi turnékat vállalt, amelyek felölelték Kínát, Hongkongot, Japánt, Indiát, Észak- és Dél-Amerikát,
Kelet-Európát, Oroszországot és a balti államokat. A zenekar nagyszerű zenei hírnévre tett szert, és a világ
legkiválóbb zenekaraihoz hasonlították.
Az EUYO számos díjat is nyert, például az Alexander S. Onassis Közjóléti Alapítvány Olimpiai Díját, az Európai
Kezdeményezés Díját és az Európai Médiadíjat. Az EUYO-ból számos rendkívül sikeres kamarazenekar és együttes vált
ki, a leghíresebbek a Chamber Orchestra of Europe és a Gustav Mahler Jugendorchester.
A zenekar fővédnöke Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke, valamint védnökei az EU tizenöt tagállamának
miniszterelnökei, elnöke pedig Mme Nicole Fontaine, az Európai Parlament elnöke. Az EUYO-t az Európai Közösségek
Bizottsága finanszírozza éves ösztöndíjjuttatás útján (amelyet az Európai Parlament szavaz meg), és évenként
támogatást kap a tagállamok kormányaitól is. A költségvetés fennmaradó részét a magánszektorba tartozó szponzorok
és a támogatók állják.
A KultúrPont Iroda az Európai Unió "Kultúra 2000" keretprogramjának
hivatalos magyarországi koordinátora, működésének fő támogatója az
Európai Unió Bizottsága és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma.
|
|