EU és kultúra >> Az EU kulturális kezdeményezései >> EU Ifjúsági Zenekara >> Magyar részvétel az EUYO-ban

Magyar részvétel az EUYO-ban

Általános szabályok
A válogatási eljárás
Az előmeghallgatás
A meghallgatások döntő fordulója
Tanácsok a jelentkezőknek
Válogatási folyamat
Az eredmény
EUYO eredményszintek
A jelentkezés határideje
Jelentkezés, bővebb információ

Az Európai Unió Ifjúsági Zenekarában (EUYO) 2003-ban vett részt először magyar zenész, ők a közelgő csatlakozás és a budapesti turné kapcsán nem próbajáték, hanem meghívás alapján kerültek a zenekarba. Az EUYO első széleskörű próbajátékára 2003. őszén kerül sor.

A most 25. évében járó zenekart az Egyesült Királyságban alapították, hogy összegyűjtse az Európai Unió legtehetségesebb fiatal zenészeit. Minden évben meghallgatásokat tartanak az EU valamennyi országában, hogy betöltsék a 140 helyet - még a meglévő tagoknak is minden évben új meghallgatáson kell részt venniük, úgyhogy nagy a verseny. A sikeres jelöltek részére a zenekar lehetőséget nyújt arra, hogy a hangszeres zenére szakosodott professzorokkal dolgozzanak együtt, és világhírű karmesterekkel és szólistákkal lépjenek fel a világ nagy koncerttermeiben.

A kurzusok általában kéthetes próbaidőszak formáját öltik, amikor a zenészek nagyzenekari próbák mellett szekciókban is dolgoznak vezető európai zenekarok és konzervatóriumok oktatóival, amelyet legfeljebb 10 koncertből álló turné követ. A következő turné repertoárjának előkészítésén túlmenően a próbaidőszak alkalmakat kínál a kamarazenélésre, sportolásra és egyéb rekreációs és társasági tevékenységekre, hogy a zenészek a legjobban kiélvezhessék a soknemzetiségű környezetben végzett munkát.

Az EUYO tagjai nem részesülnek díjazásban, de az oktatást, utazást és a szállást teljes ellátással díjmentesen biztosítják részükre.

Általános szabályok

  • minden jelentkezőjének 14 és 24 év közöttinek kell lennie 2003. december 31-ével bezárólag (azaz születési idejüknek 1979. január 1. és 1989. december 31. között kell lennie);

  • a 25 EU tagállam egyikének útlevelével kell rendelkezniük;

  • legalább 8 osztályt kellett végezniük az általuk játszott zenekari hangszeren;

  • helyi és/vagy országos szintű zenekari tapasztalattal kell rendelkezniük

A válogatási eljárás

A Magyarországon felvételizni kívánó jelentkezők a kitöltött jelentkezési űrlapot a KultúrPont Irodához kell beküldeniük. A magyarországi próbajátékra nem csak magyar állampolgárok jelentkezhetnek, és a magyarok az EU 25 tagállamában bárhol kérhetik a meghallgatásukat. A külföldi meghallgatások további részleteit illetően lépjen kapcsolatba az EUYO központi irodájával.

Magyarországon a válogatás két lépcsőben történik. Az előmeghallgatáson túljutottak lehetőséget az EUYO kéttagú bizottsága előtt játsszanak. A végső döntés így nem magyar kézben, Lutz Koehler (az EUYO oktatási igazgatója), és David Strange(koncertmester) kezében van. Az EUYO meghallgatási bizottságának döntése végleges.

Az előmeghallgatás

Magyarországon a meghallgatások két fordulóban zajlanak:
Az előmeghallgatásokat előre láthatóan 2004. februárjában tartjuk Budapesten.

Az előmeghallgatás anyaga:

  • lapróljáték;
  • az EUYO kötelező anyaga, valamint
  • 1 szabadon választott mű, amely
  • vonósoknak: 1 bécsi klasszikus versenymű,
  • fafúvósoknak: 1 barokk vagy bécsi klasszikus versenymű,
  • rézfúvósoknak (tuba kivételével): 1 klasszikus vagy romantikus versenymű,
  • tuba: 1 tetszőleges előadási darab,
  • ütősöknek: 1 tetszőleges előadási darab,
  • billentyűs hangszeresek az EUYO szabályai szerint nem jelentkezhetnek.

A meghallgatások során zongorakísérőt biztosítunk, kivéve, ha a jelentkező saját zongorakísérőt kíván hozni. Minden jelentkezőnek magával kell hoznia saját hangszerét. Ez alól természetesen kivételt képeznek az ütősök, akik részére hangszert biztosítunk.

Azoknak a zenészeknek, akik a jelenlegi meghallgatás előtti két évben az EUYO tagjai voltak (vagy a tartaléklistán, illetve a nyári iskolában szerepelnek), nem kell részt venniük az előmeghallgatáson, hanem automatikusan jogosultak megjelenni a meghallgatás döntő fordulóján, de jelentkezési lapjukat a jelentkezési határidőig be kell nyújtsák.

A jelentkezőket előre láthatóan november második hetében értesítjük az előmeghallgatás pontos helyéről és idejéről.

A meghallgatások döntő fordulója

A meghallgatások döntő fordulója egész Európában egységes. Első részében a jelentkezők (ütősök kivételével eljátszanak egy szabadon választott rövid darabot, ami egy tétel a hangszerére írt concertóból vagy szonátából (esetleg egy maga által választott előadási darab). Ennek kell bizonyítania a tónusgazdagságot, technikai képességeket és egyéni interpretációt. Az ütősöknek nem kell szabadon választott darabot hozniuk.

A meghallgatás második részében néhány (az EUYO bizottság által kiválasztott) szólamanyagot kell eljátszaniuk az EUYO-felvételi kötelező anyagából.

E művekre előzetesen gondosan fel kell készülni, és úgy kerültek kiválasztásra, hogy ki lehessen próbálni a különböző technikai és zenei szempontokat, például az intonációt, ritmusérzéket, dinamikát, tempóválasztást és vonóvezetést. Általában jobb néhány szólamanyag kiváló eljátszása, mint valamennyi anyagé kevésbé jól felkészülve. A jelentkezők számíthatnak arra, hogy a meghallgatáson felkérik őket, rugalmasságukat bizonyítására a zenekari szólamanyagokat másképpen is játsszák el, mint ahogy felkészültek.

A döntőn laprólolvasási feladat nincs. Az EUYO meghallgatások döntő fordulója néhány országban már októberben megkezdődik, más országokban pedig minden év következő márciusáig tart.

Magyarországon a döntőre szintén Budapesten kerül sor, előre láthatóan 2004. februárjában. A döntőbe jutottaknak (ha jelenleg épp nem tagjai az EUYO-nak), két angol nyelvű írásbeli referenciát is hozniuk kell magukkal.

A meghallgatások során zongorakísérőt biztosítunk, kivéve, ha a jelentkező saját zongorakísérőt kíván hozni. Minden jelentkezőnek magával kell hoznia saját hangszerét. Ez alól természetesen kivételt képeznek az ütősök, akik részére hangszert biztosítunk.

Tanácsok a jelentkezőknek

Az EUYO kötelező anyag a meghallgatásuk leghangsúlyosabb részét képezik, lényeges az alapos előkészülés, és ha csak lehetséges, hallgassák meg az illető darabok felvételeit és/vagy nézzék át a partitúrájukat, ismerjék meg szólamanyaguk összefüggéseit, hogy annak megfelelően játszhassák el azokat.

Azon fafúvósok, akik készen állnak arra, hogy két hangszeren játsszanak, jobb eséllyel rendelkeznek a kiválasztásra. Ezért lehetőleg

  1. a fuvolások készüljenek fel piccoló darabok játszására is, és hozzák el saját piccolójukat a meghallgatásra;
  2. az oboistáknak tanácsos magukkal hozniuk angolkürtjüket, és készülniük kell arra, hogy a meghallgatáson angolkürt-szólamokat játsszanak;
  3. a klarinétosoknak tanácsos elhozniuk a meghallgatásra esz-klarinétjukat és basszusklarinétjukat, és fel kell készülniük azok megszólaltatására;
  4. a fagottosoknak tanácsos elhozniuk a meghallgatásra basszusfagottjukat, és fel kell készülniük az azon való játékra.

A trombitásoknak, kürtösöknek és harsonásoknak olyan darabot célszerű választaniuk, amelyeken bizonyítják azt a képességüket, hogy magasan vagy mélyen is tudnak játszani.

Válogatási folyamat

A döntőben eredményes zenészek közül mintegy 140 muzsikust hívnak meg, hogy csatlakozzanak az EUYO-hoz. További 100-150 zenészt "tartalékosnak" választanak ki, akik meghívhatók, ha egy hely megüresedik (egy másik zenész megbetegedik vagy úgy döntött, hogy elutasítja a meghívást). Néhány további zenészt (körülbelül 5-8-at) meghívnak, a zenekar próbaidőszakára (és a zenekar teljes jogú tagjaival együtt készülnek fel a repertoárból), és így tapasztalatot szerezzenek, annak reményében, hogy bátorítást nyernek a következő években az ismételt jelentkezésre. Ezt a "nyári iskolát" általában a legfiatalabb muzsikusoknak tartják fenn, akik életükben korábban még nem kaptak lehetőséget arra, hogy ilyen magas színvonalon játsszanak, hogy így meglássák, mire kell törekedniük.

Az eredmény

A kiválasztott 140 legsikeresebb zenészt meghívják, hogy a következő nyáron turnézzanak az EUYO-val. Azon zenészek, akik elfogadják a meghívást, és csatlakoznak a zenekarhoz, jogosultak a következő tavaszi projektben való részvételre (azaz 2005 tavaszán). Az "évad" ilyen módon nyártól tavaszig tart. Az EUYO fedez minden utazási, szállás és ellátási költséget, úgyhogy a zenészeknek csak zsebpénzt kell magukkal vinni.

Az eredményeket az EUYO éves bizottsági ülésén hirdetik ki, amelyet minden évben március közepén tartanak Brüsszelben. Az eredményről a döntést követően a KultúrPont Iroda tájékoztatja a jelentkezőket, de minden további részletet illetően az EUYO központi irodája tud felvilágosítást nyújtani.

Minden év áprilisának elejéig az EUYO irodája kapcsolatba lép a zenekarba kiválasztottakkal, hogy részletesebb adatokkal szolgáljon (koncerthelyszínek, próbaidőpontok stb.), és hogy részletesebb információkat kérjen a zenészekről (útlevéladatok, útlevélfényképek, diétás igények a turné alatt stb.).

EUYO eredményszintek

Nem: nem választották ki a zenekarba.

Bátorítás: nem választották ki a zenekarba, de a bizottság véleménye szerint a jelöltet bátorítani kell, hogy egy-két év múlva újra jelentkezzen, mert tehetséget mutat.

Tartalék: kiválasztották az EUYO tartaléklistájára. Ez azt jelenti, hogy a jelölt meghívható a zenekarba, ha egy hely megüresedik. E listán nincsen sorrend - valahányszor egy zenész kiesik a turnéból, Lutz Koehler és David Strange egy hasonló képességű és erős oldalakkal rendelkező helyettest javasol.

Igen: kiválasztották az EUYO-ba a következő évre (azaz 2004 nyarára és 2005 tavaszára).

A jelentkezés határideje

A jelentkezési lapok beérkezésének (nem a postára adásának!) határideje:

2003. december 12.

Jelentkezés, bővebb információ

A jelentkezési lap letölthető

  • word dokumentum formátumban: euyojellap.doc és
  • pdf formátumban: euyojellap04.pdf.

A magyarországi meghallgatás iránt érdeklődők az Európai Unió Ifjúsági Zenekarával kapcsolatban bővebb információt a KultúrPont Irodától kaphatnak, a jelentkezési lapokat szintén az iroda címére várjuk:



KultúrPont Iroda
H-1075 Budapest
Kazinczy u. 24-26.
T: +36-1-413-7565
F: +36-1-413-7574
E: euyo@kulturpont.hu
I: www.kulturpont.hu/euyo

A FOGYATÉKOSOKKAL KAPCSOLATOS IRÁNYELV: Az Európai Unió Ifjúsági Zenekara örömmel üdvözli a fiatal fogyatékos muzsikusok jelentkezését, akik eleget tesznek a meghallgatásra való jelentkezés általános kritériumainak. A zenekar minden erőfeszítést megtesz annak biztosítása érdekében, hogy a zenekar fogyatékos tagja a lehető legteljesebb mértékben részt vehessen a zenekar minden megmozdulásában: nemcsak az előadásokon, hanem a társasági tevékenységekben is.































>> Lap teteje
A KultúrPont Iroda az Európai Unió "Kultúra 2000" keretprogramjának hivatalos magyarországi koordinátora,
működésének fő támogatója az Európai Unió Bizottsága és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma.