|
A PROJEKTEK KIVÁLASZTÁSA, EREDMÉNY
A pályázatok elbírálása több hónapot felölelő munka, amely garantálja a Bizottság munkájának átláthatóságát és szakmai hozzáértését,
így biztosítva a közpénzek eljutását az arra legérdemesebb szervezetekhez.
A projektek kiválasztása (a Kultúra 2004-es kiírás "C" melléklete alapján) három lépésben
történik:
- Formai ellenőrzés
A pályázatokat ellenőrzik abból a szempontból, hogy azok teljes mértékben megfelelnek-e az általános és a specifikus pályázati és
finanszírozási szempontoknak. A formai ellenőrzés során azt is ellenőrzik, hogy a pályázatok tartalmazzák-e az összes mellékletet,
illetve, hogy a feltüntetett adatok és nyilatkozatok a valós információkat tartalmazzák-e. A nem megfelelő pályázatokat kizárják,
tudatos félrevezetés esetén a szervezetek igazgatási és pénzbírsággal sújthatóak.
- Értékelés és kiválasztás
A projekteket a Bizottság a Kultúra 2000 program pályázati felhívásában ismertetett szempontok szerint választja ki.
A Bizottság azután válogat, hogy meghallgatta a programban részt vevő országok javaslatai alapján összeállított független szakértői
csoport véleményét, illetve konzultált a tagállamok képviselőiből álló bizottsággal.
Az EGT/EFTA országok (Izland, Liechtenstein, Norvégia) képviselői a tagállamokéval azonos jogokkal és kötelességekkel vesznek részt a
bizottság ülésein, kivételt képez a szavazati jog.
A 12 tagjelölt ország (Bulgária, Cseh Köztársaság, Ciprus, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta,
Románia, Szlovákia és Szlovénia) képviselői minden őket érintő pont esetén megfigyelőként részt vesznek a bizottság ülésein. Nem
lesznek jelen más pontok vizsgálatakor és nem rendelkeznek szavazati joggal.
- Eredmény
A támogatásra javasolt pályázatok listáját az Európai Parlament elé terjesztik, majd jóváhagyás után értesítik a nyerteseket. A
támogatásra javasolt pályázóknak aláírás céljából megküldik az EU támogatási megállapodást, amely csak a pályázó és a Bizottság által
történő aláírás után lép hatályba. Előfordul, hogy egy-egy nyertes valamely okból visszalép, vagy egyszerűen nem küldi vissza időben a
szerződéseket a Bizottságnak. Ilyenkor a támogatásra javasoltak listáján soron következő pályázat kap lehetőséget. Az összes többi
pályázót írásban értesítik a döntésről, feltüntetve, hogy projektjüket milyen indokok miatt nem választották ki támogatásra. A
pályázatok elbírálásának eredményét és a zsűri tagjainak a listáját a kiválasztási eljárás végén és a hivatalos döntés meghozatala
után hozzák nyilvánosságra. Ezen időpontot megelőzően az egyes pályázatok elbírálásáról információ nem kapható.
A KultúrPont Iroda az Európai Unió "Kultúra 2000" keretprogramjának
hivatalos magyarországi koordinátora, működésének fő támogatója az
Európai Unió Bizottsága és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma.
|
|